I Need More

I Need More

/Kinézet/

Drága Briana T.!

Amikor megláttam a blogod a kritikák között, egyből tudtam, hogy igen, ezt nekem kell elolvasnom. Azonnal felismertem a kezed művét, ugyanis a blogkülsőd kifogástalan, és eszméletlenül szép, még ha nem is vagyok a lila híve! Egyetlen kis hiba sem lehet a blogodon, mert mindig remek munkákat adsz ki a kezeid közül. Tényleg csak gratulálni tudok!

/Történet/

Legszívesebben lezárnám annyival, hogy elképesztően tehetséges írónőnek tartalak, s nem is értem, hogy kérhettél kritikát, de azért megírom, kezdem is az egyetlen hibáddal: Kétszer írtad le, hogy Noel és Zoe összejöttek, s mind a kétszer meglepődött Ro. Gondolom elfelejtetted, hogy már megírtad, vagy nem tudom, de ez kétszer szerepelt a történetben. Egyszer a hálaadás után, mikor Zoe és Ro előbb találkoznak, hogy beszélgetni tudjanak órák előtt. Később pedig, amikor Ro Noel szobájában sír.

Lehet, hogy ezt az olvasóid nem vették észre, mert nem egyben olvasták a történetet, de nekem megadatott ez a szerencse, mert sokkal jobban élveztem így. Nekem nem voltak vontatott részek, én szerettem a kicsit lassú lefolyású fejezeteket is.

A szereplőid kidolgozottak voltak, Zayn az első másodperctől szimpatikus volt. Roxt pedig megkellett kedvelnem, de sikerült, tudtam, hogy erős lány, mégis Zayn mellett az lehetett, akit még ő sem ismert magában. Ezért lepett meg a történet vége, mint Anabell felbukkanása ikertestvérként, mint a levél – ahol sírtam, szóval gratulálok, ilyen csak akkor történik meg, ha nagyon a szívemhez nő egy történet.

Ro és Zayn olyan energikus párost alkottak a végéig, hogy csak pislogni tudtam, hogy ez igen! Nem gyakran találkozni olyan történettel, ahol megtartják a kicsit nagyszájú, kicsit flegma stílust a párok között. Ez adta azt a pluszt, amire szüksége volt a sztorinak.

A helyesírásodról annyit, hogy a harmincegy fejezet alatt öt elírást találtam, és ezt hidd el, számoltam. Szóval ez igazán nagy szó, mert ennél kicsivel a legjobbak is többet hibáznak egy könyvben.

Vannak igazán kedvenc momentumaim, s jegyzetelgetés közben kigyűjtöttem őket (ki az aki jegyzetelget olvasás közben?  Én!):

·         Amikor Zayn először igazán végignézte Roxanne-t volt egy mondatod, amitől még a könnyeim is kijöttek olyan jót nevettem. „Mit képzel ez magáról? Egy nő vagyok nem pedig egy kicseszett televízió.” Utálom ha megnéznek, így nagyon tetszett ez a hasonlat.

·         A 17. fejezetben, a kávézóban voltak, és Zayn hátulról átölelte Roxanne-t, aranyos jelenet volt, s tudtad fokozni. „- Dugunk?”  „- Szeretkezünk?”  Zayn humorát imádtam a legjobban, ő volt a kedvenc szereplőm!

·         Jól esett a lelkemnek, hogy Ro inkább rockot hallgat, mint Madonnát. Köszönöm.

·         A tequila. Az egyetlen tömény, amit szeretek – mintha sokat innék bármit is… -, s jó volt nézni, hogy végre egy főszereplő lány, mindent megiszik, még ezt is. Innen pedig következett a jelenetem, fejezetem: Zayn lakásán töltött első éjszaka. Ott el kellett ismernem, hogy ők tökéletesek együtt. Imádtam az utolsó betűig.

UI.: Gratulálok, remélem lassan belekezdesz egy új blogba, ha igen, számíthatsz rám!

Vivi