Tomlinson Sisters

Edytuj post



 /Kinézet/

A külső nem rossz, bár sok a szín. Van valamennyi különböző szín a háttérben, azzal nincs semmi bajom, de a betűszíneket jobban össze kéne hangolnod. Emellett szerintem a cím alatt az a pár mondat felesleges, szerintem azt töröld. 

/Történet/

 Az első ami szemet szúrt nekem, az a rengeteg szóismétlés, illetve a tőmondatok. Olyan, mintha inkább írnál pontot, mint vesszőt, pedig hidd el sokkal szebben mutatnának a fejezetekben a szépen összehozott mondatok, mint a pár szavas mondatcsökevények. Az első fejezetet olvasva felmerült bennem a kérdés, hogy te hány éves lehetsz, és az ikrek hány évesek lehetnek a történet szerint, mivel annyira kicsinyes, gyerekes minden egyes mozzanat benne hogy azt nem lehet szavakba foglalni. Ami azt illeti, ezt lehet sértésként fogod majd fel, de nem annak szánom, mivel ezt félretéve tetszik amit írtál. Ami kicsit kiborított, hogy nálad is minden túl gyorsan történik! A második fejezetbe jelennek meg a fiúk, és ugyanazon részben Niall már randira is hívja Elliet, és Daisynek már énekel Harry. Lassíts, ne siesd el ennyire a történetet! A részek mind egytől egyig nagyon rövidek, én inkább nevezném részletnek, mint fejezetnek, így nem izgalmas olvasni. De mindezek ellenére, nekem tetszik az alapsztori is és részben az is ahogy kidolgozod! Csak azt tudom mondani hogy gratulálok,és csak így tovább!! 

Bogiii

2 megjegyzés:

PerfectGirl*-* írta...

Köszönöm szépen a kritikát!Nagyon vártam már rá!:)Hát azt hiszem én kaptam hideget és meleget is!:)Elfogadom a véleményed,próbálok,majd figyelni azokra amit mondtál:)

Bogiii írta...

Sok sikert a javításhoz/folytatáshoz:)

Credits crazykira-resources | LeMex ShedYourSkin | ferretmalfoy masterjinn | colourlovers FallingIntoCreation