Boy vs Band ~ Harc a jóért

Edytuj post


/Kinézet/

 Egyszerű, inkább taszító mint hívogató. Dobd fel képekkel, kicsit barátságosabb háttérrel, és akkor rendben lesz! 

/Történet/

Kezdjük a bevezetőnél. Nem igazán értettem a mondatok közötti összefüggést. Tudom, hogy a bevezető nem azért van, hogy mindent tisztán értsünk, de mondhatni értelmetlen volt, szimpla mondatok egymásutánja, amelyek között nincs kapcsolat. A szereplők bemutatása során észrevettem, hogy néhány szereplő után felteszel egy 'kérdést' a történet jövőjére utalva, ami nem gond, de ha már ezt csinálod, mindegyik szereplő után írj. Sokkal egységesebb, mint ha csak egy kettő esetben van. Szintén feltűnő volt, hogy hol múltban, hol jelenben írsz. Ne feledd, hogy egyszerre egy igeidőt használj (persze visszautalhatsz múltra, ritkább esetben a jövőre előre, de nem egy mondaton keresztül úgy, hogy egyik fele a múltban, a másik a jelenben játszódik)! Néha elhagyod a valóság talaját. Olyan nincs hogy valaki 40 éves, és ugyanolyan hajlékony mint 17 éves korában! Persze nem azt mondom, hogy nem lehet valaki jó formában akkor, de fizikai képtelenség, hogy egészséges legyen, és ugyanolyan tehetséges mint akkor! Na meg három órás edzés 'megállás' nélkül.. Legyél kicsit racionálisabb mikor írsz! Sok a félre gépelés a szövegben, ezen akkor tudsz változtatni, ha minimum négyszer, ötször elolvasod a részeket mielőtt felrakod. Ezt mindenképp tartsd be, mert nem élvezetes olyan történetet olvasni, amely nem teljesen helyes szövegkörnyezetű. Az alapsztori nem rossz, bár már ez is kezd sablonossá válni, főleg hogy a One Direction és Justin Bieber főszereplői. Emellett kicsit elsieted a cselekményeket, szerintem túl hamar hoztad be a fiúkat, lassíts, van idő, kezdhetted volna egy kicsit távolabbról is! Mindezeket félretéve nem rossz a blog, szerintem ha odafigyelsz, tudsz még javítani! 

Bogiii

U.I.: Én olvastam a blogod,de amikor kiderült,hogy Harry Louis-ba szerelmes kiakadtam. Az alapötlet kifejezetten tetszett és nagyon szívesen olvastam,mert izgalmas volt,de amikor eljutottam ahhoz a fejezethez rányomtam a piros x-re. Nem azért mert nem szeretem Larryt! Egyszerűen csak egy fanfictionnak tűnik a blogod és nincs feltüntetve ez az apró dolog és hidd el kellene,mert én például bele sem kezdtem volna. Nem ítélem el a buzikat,de nem akarom tudni az életük történéseit,legyen az épp Larry vagy sem. Ezzel lehet csak én vagyok így és bocsánat,de ezt muszáj volt megemlítenem!

Vivi

3 megjegyzés:

Unknown írta...

köszönöm szépen a véleményt :) akkor mondom a hozzászólásaimat, hogy minden tiszta legyen :D
a neon-on nincs túl sok választási lehetőség már ami a kinézetet illeti. nem tudok html-es dizit csinálni, és szeretném, ha egy az egyben az én alkotásom lenne... :)
Nem véletlen így írtam a bevezetőt... Nem akartam, hogy sablonos legyen, és ha értelmes mondatokban beszélnék, akkor túl érthető lenne... most így írtam, és így jópáran visszatértek elolvasni az első részt, ami sokat jelent nekem :D A szereplők leírását sem akartam egy sémára, sőt, általában nem is szoktam írni, de már annyian beszóltak, hogy muszáj volt...
Néha vannak igeidő-csúszások, ezekre szoktam nagyon ügyelni, de van, amikor nem megy :$
Mivel ez egy fanfic, nem az az elsődleges célom, hogy a valóságot másoljam... a 40 éves nő pont egy ilyen kapcsolat.
mivel eléggé kritikus vagyok magammal szemben (értsd sztem úgy szar az egész, ahogy írom) ezért elvből nem olvasom újra, és így maradhatnak félregépelések. ha újraolvasnám, akkor kitörölném az egészet és újra kezdeném, és így is ritkán jönnek új részek...
arról, hogy Biebs és az 1D a főszereplők... lehet, hogy sablonos, de ettől a hat sráctól olyan dolgokat kaptam az életben, amit egy olyasvalaki nem érthet meg, aki nem ismer... csak annyit mondok, hogyha nincs Justin, akkor most nem ismerném a legjobb barátnőimet... ilyen és ehhez hasonló dolgokat tudnék felsorolni... és tudom, hogy sokan azért nem olvassák a történetem, mert nem Directionerek de Belieberek és a többi. ám ez engem nem tántorít el, hisz meg kell örökítenem azt a csodát, amit nekik köszönhetek. ennyi...
nem értem teljesen, hogy miért gondolod/gondoljátok azt, hogy elsietem, hisz egy csomó olyan történet van, amiben már az első részben az ágyban köt ki a főszereplő-páros, nálam meg még csak az sem tiszta, hogy kit is szeret a csajszim...
köszönöm a kritikát, igyekszem figyelembe venni a tippeket, bár nem mondhatom, hogy mindennel egyet értek. csók: anettxd

Ui.: ha elolvastad volna a Larry-s részt követő részt, akkor tudnád, hogy csak egy rossz álom volt az egész, ami bár megbolygatta Harry életét, nem igaz... ez viszont nagyon el tud keseríteni, hogy valaki hirtelen felindulásból otthagyja azt, amit állítólag szeretett és utána sem néz a dolognak... ez nem egy Larry fanfiction, volt olyanom is, de amikor bezártam, megígértem egyik barátnőmnek, hogy ezt a részt átadaptálom neki abból a sztoriból, mintegy emlékül... tök jó, hogy kiderült, hogy emiatt is vesztettem olvasót... de nem változtatnék a dolgon, hisz így kerek az egész...
:// :"(

Vivi írta...

Én csak az én részemre tudok válaszolni,ugyanis Bogi véleménye az az övé. Én tényleg olvastam a blogod,de én ott hagytam. Elkeserít,ez lehetséges,de érthető az álláspontom: nem volt még arra is időm,hogy utána járjak ki mit álmodik. Nem tetszett és ha valami nem tetszik bezárom. Tényleg nincs időm olyan blogokat olvasni aminek egy fejezete,vagy cselekményszála nem tetszik. De most,hogy így felnyitottad a szemem elfogom olvasni mert nekem tetszett.
Az én hozzászólásom ebben a kritikában csak egy olvasó megjegyzése volt. Ez nem a kritika rész,mert ha kritizálok valamit akkor elolvasok minden egyes részt. Ez csak megjegyzés volt a részemről.

Bogiii írta...

Nos, Kedves Anett!
Sok mindent elárulok azzal, hogy teljes mértékben kiakasztott ez a kommented!
Örülök, hogy reagáltál a kritikára, de vannak dolgok, amiket nem kellett volna!
Én nekem az a dolgom, hogy leírjam mit gondolok! Kérted a kinézetre a kritikát? Megkaptad! Nem kell magyarázkodni mi miért olyan. Elmondtam szerintem min kéne rajta változtatni, vagy megfogadod, vagy nem!
A történet részéről szintén azt kell mondanom, hogy én teljesítettem amit nekem kellett! Megjegyeztem, hogy sablonos a sztori, nem tudhatom mi miatt akarsz erről írni, őszintén szólva nagyon nem is érdekel, ezvan.
Az hogy ez fanfic e vagy sem...Míg nem természetfeletti lényekről írsz, meg ilyesmikről, addig elvárható, hogy az ember legyen ember, ergó a képességei ne haladják meg a normális szintet!
Az hogy igeidő csúszások vannak, teljes mértékben kiküszöbölhető, ezért kéne elolvasnod többször,de mivel önfejű vagy nem teszed, így nem lesz jobb!
Nem értem miért kérsz kritikát, ha nem fogadod meg a legfontosabb tanácsot, elmondtam énis, és Vivi is a véleményünket, neked csak annyi a dolgod hogy elfogadd, és saját döntésed alapján változtass ha egyetértesz.
Nekünk nem felfogni kell a te érvelésed mi miért ilyen.
De gondolom elvárható, hogy ha már megtesszük azt hogy a saját szabadidőnkben elolvassuk a történeted, akkor megfogadd amit mondunk, és ezt tedd!
Csak arra utalok, hogy vagy változtatsz, vagy értelme sincs ezt írnod, mert továbbolvasva a Larrystől még katasztrofálisabb lett!

Credits crazykira-resources | LeMex ShedYourSkin | ferretmalfoy masterjinn | colourlovers FallingIntoCreation